2013. március 17., vasárnap

Húsvéti koszorú


Már nagyon rég eltettem a Pinteresten ezt az ötletet. Biztos voltam benne, hogy valamikor megvalósítom majd.


Az eredeti ötletnél jelezve van a használt fonal neve is, és mivel beleszerettem a színébe, így nem volt kérdés, hogy valahonnan szereznem kell ilyet: Fun Fur a fonal neve, és Lime green a színe. 

Az e-bay-en találtam egy amerikai lányt, akinek éppen egy gombolyag volt belőle, és azt el is küldte nekem vállalható áron. Tényleg, megfigyeltétek, hogy az e-bay-en némelyik USA-beli eladó olyan postaköltséget ad meg, hogy borzalom? Pl. fél kiló candy corn postaköltsége 7000 forint? Vagy a Peeps-ek, amiknek alig van súlya, szintén ennyiért... Nem is értem, komolyan. Mindegy, szóval a fonal postával együtt 8 dollárba került, amit korrektnek találtam. 

Megérkezett, és szerelem volt!:) Még aznap este feltekertem a koszorúalapra, és simogattuk egyfolytában, olyan bársonyos, és olyan üde, mint a tavaszi rét.:)



Aztán jött Barni szülinapi bulija, és hirtelen ötlettől vezérelve erre az alapra tettem az ajtókoszorúhoz kitalált elemeket. Nem bántam meg, úgy is tetszett, de tudtam, hogy az igazi debütálás még hátravan.:D

Virágot szerettem volna rá, de nem csak azt. Az eredeti elképzelésem egy kis csokinyuszi volt (ne ijedjetek meg, csak ál-csokinyuszi:)), de az túl nehéznek bizonyult. Ekkor kerültek bevetésre a kiscsirkék. Tavaly egy egész doboznyit vettem belőlük, és most mindenhol ők leskelődnek a lakásban: kandallópárkányon, polcon, gyertya mögül. A mélysárga, tavaszi színük miatt közülük került néhány a koszorúra. Virágból margarétát szerettem volna, hosszú fehér szirmokkal, sárga középpel, de győzött a lustaság: ilyen virágos mintalyukásztóm volt, és nem álltam neki vagdosni, még a géppel sem. A virágokat színes fejű gombostűkkel szúrkáltam a helyükre.

Végül az eredeti ötlet mintájára rajzoltam-vágtam egy zászlócskát is, amit fogpiszkálóra ragasztottam és a koszorúalapba szúrtam.


Eredetileg a bejárati ajtóra szántam, de annyira imádom, hogy muszáj volt benn tartanom: a kandalló felett lévő koszorú helyére került.

Azért ne féljetek, az ajtóra is készült valami... A következő bejegyzésben mutatom.:D

1 megjegyzés: