Mici

Tegnap este elvitte az új gazdája Mici cicát. Feltettem ide-oda gazdit keresve, és kb harmincan jelentkeztek érte két hét alatt... Azt hiszem, sikerült nagyon jó képpel meghirdetnem őt... Ez volt az:

Hosszú mese az, hogy miért is nem maradt végül nálunk. 

Már eredetileg is létszámon felül érkezett hozzánk tavaly augusztus végén, hiszen ott volt Cijj cica, és akkor még Jen, panellakásban. A kisfiam barátai találták őt egy lépcső alatti üregbe húzódva a szemben lévő háznál, étlen-szomjan, olyan két-három hónapos korában. Akkor már több napja hallottuk, hogy valahol sír egy cica, de nem sikerült megtalálnunk... Iszonyatos állapotban volt, csomókban hullott a gyönyörű vörös bundája, nagyon-nagyon sovány volt és mindentől félt. 

Jennel nagyon jól kijött, hízelgett neki, a kislány pedig jól viselte a közelségét. Aztán mikor Mancsi hozzánk került, vele még nagyobb lett a haverság. Már az első találkozásukkor odaszaladt a kutyához, a lábához dőlt, bújt hozzá és dorombolt.

Szépen rendbe jött, talpraesett, kiegyensúlyozott kislány lett, aki igen féltékeny volt a másik kettőre. Ez adta meg a végső lökést a gazdikereséshez, ami már a második próbálkozás volt: az elsőnél Barni olyan hisztit csapott, amikor valaki el akarta vinni, hogy végül letettünk a dologról... Most belátta, hogy sok ez nekünk is, Pici Micinek is, így meghirdettük újra. 

Tudtam, hogy olyan gazdát szeretnék neki, ahol igazi egyeduralkodó lehet, vagy legalábbis nem kell két konkurenssel számolnia. Ráadásul csak lakásba mehet, esetleg kijárással, mert nagyon barátságos, emberhez-kutyához odamegy hízelegni, így valószínűleg kinti cicaként nem lenne hosszú élete...

A második gazdajelölt bizonyult végül ideálisnak: kedves, értelmes lány, egy 11 éves kislánnyal, aki remegve várta, hogy Mici az övé lehessen, miután meghalt a 10 hónapos, imádott cicája. És megért nekik annyit ez a törpe dorombológép, hogy eljöjjenek érte Pestről Pécsre...

Arról akartam most írni, amit ennek kapcsán érzek... Barni este megint nagyon sírt, de a furcsa az, hogy pityeregtem én is... Olyan ambivalens érzés ez: tudja az ember, hogy jó lesz a cicának, boldog egy kicsi lány, egyszerűbb lesz nekünk, happy end, ugye? Mégis üres a lakás. Senki sem rohan, hogy a kanapé támlájáról ágaskodva segítsen nekem reggel felhúzni a redőnyt. Senki sem vár az ajtóban nyávogva, amikor reggel Mancsival felérünk a sétából. Senki sem püföli Cilát szigorúan reggeli előtt, amikor még hagyja magát, és hajlandó játszani. Senki sem bújik Mancsi lábához dorombolva, nem dörgöli a kicsi fejét a mellkasához teljes bizalommal, nem ütögeti a folyton csóváló farkát játékosan. Hiányzik egy kis karamellaszínű szempár, pihepuha, jó illatú bunda, a folyamatos dünnyögés egész nap, az éjszakai lábamhoz bújás. Mert egy dolog az ember esze, és másik dolog a szíve...

Légy nagyon boldog a saját, csak-a-tiéd-gazdáiddal, kicsi Mici!

Azért jobb lesz majd idővel nekünk is, ugye?

Karácsonyfa tuning.:)

Sziasztok!

Barni 26-án minden évben elutazik Pestre az Apukájához és a Nagymamájához. A nagy családdal, Anyukámmal, testvéreimmel és az ő családjukkal 25-én ünnepelünk. Emiatt lett nálunk az a szokás, hogy a karácsonyfát már 23-án délután felállítjuk, az ajándékok pedig 24-én reggelre kerülnek a fa alá. Így nyerünk egy kis időt, ami önfeledt játékkal telhet... 

Idén különleges a helyzet, mert itt van nekünk Mici cica, akinek ez az első Karácsonya, és természetesen Mancsi, akinek valószínűleg szintén. Mondjuk az ő esetében mindegy is, hányadik Karácsony, mert egy dömper kis lüke, aki azt borít le, ami az útjába esik.:) A lényeg, hogy egy ideig azon gondolkodtunk, hogy csak kis fa lesz, az asztalon, de nem volt szívem... Úgy hozzá tartozik a nagy fa az Ünnephez..! Ezer és egy éve műfenyőnk van, gyönyörűséges, és nagyon szeretjük. Most meg kellett oldani, hogy ne nagyon érje el az alját Micka, és ne ingerelje nagyon Mancsit. 

Az ötlet abból állt, hogy a fa alsó, széles ágait nem tesszük fel, és kitalálunk valamit, amivel körbevehetjük az alját. Ilyen volt a látvány (szegény Mici túlesett az ivartalanításon, így most éppen lámpa, de ez nem zavarja abban, hogy minden képen rajta legyen.:)):

Az ihlet akkor jött, mikor Jen oldalát böngésztem, és megtaláltam ezt:

Nekem nem volt faládám, amiből kiindulhattam volna, volt viszont egy halom lambériamaradékom. És tudtam, hogy vidámabb, gyerekre szabottabb verziót szeretnék kreálni. Nem is kellett már más, csak néhány szeg, egy kalapács és egy négyszögléc az oldalak rögzítéséhez. És persze stencil és festék.:)

Folyamatban:

A Silhouette gépem segítsége nélkül a stencil elkészítése sokkal-sokkal nehezebb lett volna. Így alig volt három perc.:)

Elkészült:

És a fa alatt:

Sokkal-sokkal jobban tetszik így a fa.:) Még lehet, hogy nekiesek egy kicsit antikolni, csiszolni itt-ott. De így is megfelel... Macska-kutya ugyan hozzáfér, de nehezebben. Meglátjuk.:) 

A fa sötétben:

Azért még mutatok egy Mancsi kutyát, aki teljes békességben szunyál a babájával a kandalló előtt, míg a fiúk xboxoznak (vacak a kép...):

Szeretjük a nagy buflák fejét.:)

Boldog Ünnepet kívánunk Nektek!