2008. február 19., kedd

Rossz érzések...

Az életem tk jó. Van egy kicsi fiam, akit imádok, kis csibész, van családom, szeretem őket, van egy kutyám, akivel együtt lenni öröm... És ugye itt van a macska is.:) Van lakásom, ami sok embernek nincs, van munkám. Elégedett lehetnék... Miért vagyok mégis _annyira_ szomorú..? Egész nap sírtam. Hánytam. Sírtam. Aludtam, vagyis inkább forgolódtam. Bámultam az iwiw-et, tudnám, mi értelme..? Holnap dolgozni kell mennem. Nem tudom, hogyan leszek képes... Ma korcsolyázni voltunk a gyerekeimmel, elfoglaltam magam, még nevettem is velük. Most Barni nézi a tévét, én meg itt ülök összerogyva...

Tegnap éjszakai párbeszéd..:(

... - Azt hiszem, már nem fogok tudni sosem bízni benned. - Akkor ne bízz. - Én gyereket akartam tőled. Feleségül akartalak venni. - Jah... - Eltelefonáltam többszázezer forintot. Szerinted miért? - Nem tudom. - Dehogynem. - Mindegy. - Én ezt nem tudom csinálni. - Tudom. - Nem tudom, mi legyen... - Ne hívj többet. Soha többet. - Rendben. Megígérem. Ezért töröltem ki a telefonomból a számodat. Pech, hogy tudom kívülről. Vagyis ez nem igaz, mert megint félretárcsáztam, és felhívtam az idős nénit. Azt kérdezte, a múltkor is én voltam-e. Mondtam, hát iiigen. Aztán eszembe jutott a jó szám... - Menj. - Menjek? - Menj. - Rendben. Ne sírj. Óvatosan vezess. Légyszi ne csinálj hülyeséget...

2008. február 17., vasárnap

Séta...

No, vissza a prózába!:) Éppen az imént érkeztünk vissza Jen kutyával a sétából. Jeges szél fúj, nem volt jó... Vagyis jó volt mégiscsak, mert vele lennem jó. Kiscsibém... Lehetne már tavasz, akkor szoktunk nagyokat csavarogni... S jól is esik. Barnimnak nemsokára születsénapja lesz. 2003. március harmadikán született. Öt éve már... Még töröm a fejem, mit süssek a bulira. Fekete rózsán akadt meg a szemem az NLC-n. Sütött már vki? Biciklit kap a manó terveim szerint... Van új autóm. Nőcis, amilyen én pedig nem vagyok.:) Piros.. Kényelmes, és nagyon örülök neki. Új autó... Új élet???:) Fenetudja... Vagy még ő se. Varrogatok ám! Bár tudom, ezt senki nem hiszi, olyan régen nem mutattam semmit... LK naptár készül többek között. Nyüglődöm az iskolában. Most kezdem megszeretni az osztályomat is, ami nagyon nagy baj, mert a képzés egy éves, és ugye mindjárt március van... Fogok sírni, az tuti. Aranyosak. Lesz megint Kalandorok vetélkedő... 24 órás, jó társaság lesz. Bejönnek páran a múlt évi csapatból is: Szoni, Tamás, Laci. Már előre látom, jól szórakozunk majd.:) Lányok, hiányoztok!!! Ha felmegyek Pestre, csinálunk megint egy beszélgetős-kávézós délutánt, mint tavaly..? Hol is voltunk..? Nina, segíts! Puszi mindenkinek, kimenőm van, gyerekem nem alszik itthon. Jó éjt!

S még egy dal...

Ez is aktuális.:)
Zséda.

Minden nappal jobban vágytam rád,
minden szóval elvarázsoltál.
Soha senki nem volt fontosabb még, mint te voltál.
Úgy szerettél, bármi történt nem felejtem már
De még... ...
bárhogy kérsz, mennem kell tovább.
Ne hidd, hogy úgyse fáj így is túl nehéz a választás...
Nem kérek mást, ha tényleg véget ér,
csak, hogy adj majd új esélyt,
Mondd, hogy: látlak még ne félj!
Percek óta csendben nézel rám
nem hiszem, hogy visszatarthatnál.
Vajon mért nem vettük könnyedebben az életet?
Mért akartad mindenáron azt, hogy más legyek?
Mert így
...bárhogy kérsz... 
És ha zápor hull le rám
a szívem is enyhül tán.
És a napsugár majd hoz még száz csodát!
...bárhogy kérsz...

2008. február 16., szombat

Kikötők...

Van az úgy, hogy éjszaka nem jön az álmok évada,
Csak a csend ölel át idebent...
Van az úgy, hogy elkísér, különös érzés benned él,
Nem is új, mégis más ragyogás.
Kikötők,
azok a rég volt szép idők,
üzen a part,
Nyugtalan vérem hajt feléd oly rég...
Van az úgy, hogy én vagyok, akiben minden felragyog,
Ami volt, s így dalol, szabadon.
Talán - mint az óceán - végtelen - ez a szerelem.
Van az úgy, hogy visszatérsz, ahonnan indulni is félsz,
Ha a múlt megkísért utadon.
Voltak fák, csillagok,
voltak arcok, lábnyomok,
Ne tagadd, megmaradt, ami fáj...
Kikötők,
azok a rég volt szép idők,
üzen a part,
Nyugtalan vérem hajt feléd oly rég...
Van az úgy, hogy visszatérsz, ahonnan indulni is félsz,
Ha a múlt megkísért utadon.
Hisz voltak fák, csillagok, voltak arcok, lábnyomok,
Ne tagadd, megmaradt, ami fáj...
Igen, így maradt, örökké végtelen ragyogás nélküled..
A szerelem...

2008. február 3., vasárnap

Csillártól kölcsönöztem....

Pokol és Menny "Mendegélt az úton egy ember, a lova meg a kutyája. Egyszer egy hatalmas vihar kerekedett, és mellettük belecsapott egy fába a villám. Mindhárman meghaltak. De az ember nem vette észre, hogy már elhagyta az élők világát, és tovább bandukolt a két állattal. Néha időbe telik, míg a halottak megszokják új helyzetüket... Nagyon hosszú volt az út, emelkedőn kellett menniük, a nap is erősen tűzött, csorgott róluk a verejték, és rettentő szomjasok voltak. Az egyik kanyarban végre észrevettek egy hatalmas márványkaput, amely egy arannyal kikövezett térre nyílt. A tér közepén egy kút állott, amelyből kristálytiszta víz csordogált. A kapuban egy férfi őrködött. A vándor odament hozzá, és megszólította: - Jó napot. - Jó napot - felelte az őr. - Miféle hely ez, hogy ilyen gyönyörű? - Ez itt a mennyország. - Milyen jó, hogy a mennyországba jutottunk! Nagyon szomjasak vagyunk... - Lépjen be nyugodtan, itt annyit ihat, amennyit csak akar. Az őr a kútra mutatott. - A lovam és a kiskutyám is szomjasak. - Nagyon sajnálom - mondta az őr. - Állatok nem léphetnek be ide. Az ember nagyon elkeseredett, mert rettenetesen kínozta a szomjúság, de nem akart egyedül inni. Megköszönte hát az őrnek, és továbbment. Megint sokat gyalogoltak fölfelé, és már teljesen ki voltak merülve, amikor megérkeztek egy másik helyre, amelynek egy ócska kapu volt a bejárata. Mögötte poros földút volt, kétoldalt fákkal. Az egyik fa árnyékában hevert egy férfi, az arcát eltakarta a kalapja, valószínűleg aludt. - Jó napot - köszöntötte a vándor. A férfi félretolta a kalapját, és biccentett. - Nagyon szomjasak vagyunk, én, a lovam és a kiskutyám. - Van ott egy forrás a kövek között - mondta a férfi, és megmutatta nekik a helyet. - Igyanak csak kedvükre. Az ember, a lova meg a kutyája odamentek a forráshoz, és sokáig ittak. Aztán az ember visszament a férfihoz, hogy köszönetet mondjon neki. - Jöjjenek csak nyugodtan, bármikor - felelte a férfi. - Egyébként hogy hívják ezt a helyet? - Mennyország. - Mennyország? Az nem lehet! A márványkapu őre azt mondta, hogy az ott a mennyország! - Az nem a mennyország. Az a pokol. A vándor megdöbbent. - Meg kellene tiltaniuk, hogy ők is ugyanezt a nevet használják! Ez a téves információ óriási zűrzavart okozhat! - Bizonyos szempontból viszont nagy szolgálatot tesznek nekünk. Ugyanis ott maradnak azok, akik képesek elhagyni a legjobb barátaikat...." Paulo Coelho - Az ördög és Prym kisasszony