Anyu 60! :)

Anyukám augusztus 26-án hatvan éves lett.

Ebből az alkalomból meglepetéssel készültem neki: egy nagy családi albummal. Sok-sok éves régi fotókat kerestem-kutattam, szkenneltem, ezekből állítottam össze az albumot. Persze került bele friss fotó is, de a java régi.:)

Mutatok néhány részletet:

A szülinap éppen unokás hétre esett: ilyenkor a négy unoka Anyunál van, és egy egész hétig próbálgatják a határaikat. És persze Anyu határait.:D

Néhány napig szabadságon voltam azon a héten, így én is velük töltöttem két napot. Mancsit is vittem.:)

Ment a bandázás...

A kertbe nemrég készült egy szaletli, ezt mindannyian nagyon élveztük.

Lehet itt olvasni...

Rajzolni az olvasmánynaplóhoz...

Beszélgetés közben selymes kutyabundát simogatni, amiért ilyen nézés a jutalom...

Szóval a szaletli jó hely!:)

Nórit nem szabad fényképezni. Szigorúan tilos.:P Ez egy elkapott fotó, messziről, míg Mancsi lefoglalta:

Anyával csináltunk papucsos selfie-t is.:D

Anyukám így főz.:D Amióta megkapta a Kindle-t, elválaszthatatlanok. Egy keverés az ebéden, egy sor olvasás.:D

Nálunk az a szokás, hogy az ünnepelt látja vendégül a családot az alkalmakkor. Emiatt Anyunak még sosem volt meglepetésbulija. Eddig.:D

Már otthon készültem egy kicsit előre...

Sokat gondolkodtunk, hogyan csaljuk el otthonról, végül a testvérem kérte meg, hogy menjen el helyette egy találkozóra. Én maradtam a gyerekekkel, és ahogy kitette a lábát, jött a csapat, és díszítettünk, húst sütöttünk, terítettünk...:) A fiúk segítettek a dekorációban. A szaletli remek helyszínnek bizonyult a bulihoz.:)

Képeslap az Ünnepeltnek:

Aztán felhívtuk Anyut, hogy a találkozót a másik fél lemondta, jöjjön haza.

Amikor hazaért, mindannyian előugrottunk és "MEGLEPETÉÉÉÉÉÉÉS"-t kiabálva, tortával köszöntöttük őt.:D Eléggé váratlanul érte.:D

Az albumon meghatódott, azt hiszem. A családfát hosszasan böngészte...

Az utolsó oldalra egy zseb került, amibe az unokák írtak, rajzoltak egy-egy üzenetet a Mamának:

 Jól éreztük magunkat.:)

Még sok-sok boldogságos szülinapot kívánok neked, Anya!

Oldal az első sétáról

Sziasztok!

Először is:

 a vágógépem itthon van, és VÁG!:)

Öröm van és boldogság, azt sem tudom, mihez kapjak, nehogy megint elromoljon.:)

És... eldöntöttem, hogy többet fogok scrappelni. Annyi, de annyi téma volna, annyi fotó várakozik, de olyan nehezen állok neki... 

Az egyik várakozó fotókupac témája Mancsival közös első tóparti sétánk. Mikor hozzánk került betegen, néhány napig menni is gyenge volt, éppencsak lementünk pár percre, és már jött is fel. Aztán jobban lett, én pedig kivettem egy nap szabadságot, és megmutattuk neki a tópartot.

Emlékszem, amikor lemaradtam tőlük, és csak néztem őket, ahogy előttem mennek, Mancsi Barni lábának dőlve, kissé még gyengén, belémhasított: mennyire bízik benne! Egy kisfiúban, akit alig ismer, az a kutya, akit annyi bántás ért... Aki három hétig volt bezárva egy olyan karanténba, ahol felállni is alig tudott. Akin, amikor csontsoványan kihozták onnét, azt láttam, hogy minden mindegy már... Csinálhattak, amit akartak, ő lehajtott fejjel tűrte...

Ma, amikor előkerestem a képeket, tudtam, hogy azt a fotót szeretném ma oldalba foglalni, amit ekkor készítettem. Azt is tudtam, mi lesz a címe: Ősbizalom. Valami nagyon mélyről fakadó érzelem egy árva kutya szemében, amitől még ma is sírnom kell, amikor a selymes fülét simogatom, és nézem, ahogy boldogan rágja a maciját.

Ilyen lett az oldal, róluk:

Végre egy igazán jó fotó...

... a "kisebbik gyerekről".:)

Persze hol máshol, mint a kanapén heverészve...:)

DIY Mancsinak

Sziasztok!

Nem tudom, jár-e még erre valaki... Az utóbbi hónapok csak úgy elreppentek, és most látom, hogy utoljára Húsvétkor írtam. Hm... Az időt nem töltöttem tétlenül, igyekszem megmutatni, miket készítettem.

Mancsi kutya egyre inkább a szemünk fénye lett. Okosodik, nevelődik, és Éva barátnőm szavaival élve egyre "tömörebb".:) No jó, tényleg hízott egy kicsit, de így most éppen jó, na.:) A képen cimbijével, Pistával látható (ne is kérdezzétek....):

Igazán fogalmam sincs, hogy miért csak olyan fotóink vannak erről a Kutyagyerekről, ahol az ágyamon van... No jó, néhány fotón a kanapén... Hm.:) 

Ezt egy tervbe vett árnyképhez fotóztam róla, míg Barni a labdájával hadonászva próbálta őt ebben a pozícióban tartani (persze telefonnal....):

Szerintem tényleg csak kicsit, leheletnyit tömör.:) Nekem gyönyörűszép! 

A szoba is változott a két kép között, nem is keveset, erről majd egy későbbi bejegyzésben...

Szóval Mancsi etető- és vizestálja folyton útban volt az ablak alatt, a hűtő előtt. Barni rendszeresen belelépett, mikor becsukta a hűtő ajtaját. Persze minden ilyen alkalommal a vizestálat sikerült becéloznia.:) Látva az áldatlan állapotokat, és figyelembe véve Mancsi kényelmét (mármint, hogy nehogymár le kelljen hajolnia inni és enni.:D) néhány hónappal ezelőtt elkezdtem ötleteket gyűjteni egy etető-itató-táptartó alkalmatossághoz. Sok cukiságot találtam, néhány megoldás nagyon tetszett is. Ezeket például simán bevállaltam volna, ha több a helyünk:

Aztán találtam rá ezekre:

Egyik sem az igazi nekem, de az utolsó kettő már közelít... 

Mancsi száraztápot eszik, amit zsákonként szoktam neki rendelni. Tehát kellett egy láda, ahová a kajáját tesszük, és ahonnét a tálját meg tudjuk tölteni etetéskor. Optimális esetben ez műanyagból kellene, hogy legyen. Nem ártana, ha beleférne az etető aljába néhány tartalék labda (a használatban lévő játékoknak is van már tároló-terv a fejemben), és a fésűk, kefék is. A tálcás megoldás tetszett leginkább, az utolsó képről, de a fehér kanapét védendő, szerettem volna egy "keretet" a tálcarészre, mert a Kutya úgy eszik, mit egy kismalac. És úgy is iszik. 

Megvolt tehát a terv. Első körben vettem a víznek egy nagyobb, a tápnak egy kisebb fém, felül peremes etetőtálat. Lemértem őket, és kitaláltam, kb mekkora műanyag dobozt kell vennem, hogy a tetejét rárakva még elférjen felette a tálak mélysége, és az egész cucc szélességet is kikalkuláltam.  Persze számításba vettem Mancsi magasságát, nehogy a végén lábujjhegyen állva kelljen ennie.:) Beszereztem a műanyag dobozt, aztán  leültem, rajzoltam, számoltam, és azzal a boldog tudattal mentem faanyagért a Baumaxba, hogy le is vágják nekem a léceket, így csak csavaroznom, festenem és gyönyörködnöm kell.:) Végül az egész készen lett másfél óra alatt, plusz a festés, dekorálás.

A cucc már összerakva, festés előtt, éppen a helyére próbáltam:

Mondtam már, hogy a Dremel Trioval vágtam a köröket a tálaknak? Mer' egy asztalos veszett el bennem, na.:) Jóóóól elveszett.:D

És a végeredmény:

Egy közeli a feliratról:

 Belül az egyik oldalára hosszú szögeket vertem be akasztónak, ezeken kényelmesen elférnek a kefék. Cijj cica is betolakodott egy zacskó Whiskas erejéig.:)

És mikor elkészültem, igen megnőtt az önbizalmam. Mit nekem famunka, hát nem?:) Aztán jött Milán barátom, aki megsimogatta az elejét bal oldalt, és szelíden megkérdezte, hogy mééééér nem csiszoltam össze..?:) Oké, oké, a képen is jól látszik, hogy ott kijjebb áll az eleje... De ÖSSZECSISZOLNI??? Mondtam neki, hogy ez rusztikus, és ennyiben maradtunk.:) Összességében mindenkinek tetszik, és nagyon praktikus is. Szeretem.:)

Mancsi egy ideig nem engedte Cijjt inni a cucchoz.:) Annyira félti a kajáját... Biztosan az utcakutya-időszakból maradt meg ez, mindenesetre hiába nem volt a tálban táp, ő tudta, hogy ott van a ládában, és mindig odaállt a macska elé, amikor az inni indult. Szerencsére ezt most már nem csinálja.:)

A következő projekt is famunka lesz, amit mutatok, mert a kedv, az nem veszett el.:)

Szép hétvégét nektek! Vica

Linking to: