Valahogy...

... mindig is féltem a körbekötéstől. Tudjátok, kesztyű, zokni, sapka... Öt tűvel, varrás nélkül, csodaszép. No, de biztosan rém nehéz. Aztán rászántam magam, úgy egy éve, néhány ujja nélküli kesztyűcskére. Vacak tűvel, amit itt a kis gyöngyösboltban kaptam. S ment.:) Aztán jó darabig nem kötöttem így semmit. Nézegettem a szép tűket, bambuszból, csodáltam őket, de nem vettem. Az ára borsos, és annyit nem használom. Majd megvettem a Knitpicks-es tűkészletemet. Kezdtem ráérezni az ízére... S közben motoszkált a fejemben egy Isolda-féle beret, az Ishbel. No, de hát ahhoz tű kell, ugye. Benéztem Ercsuhoz... S íme!:))) Ott voltak a tűim, álomszépek, álomáron, sokan-sokan.:) Nem volt min gondolkodni, KELLETTEK nekem. Tizenöt készlet bambusz harisnyakötő. Ideértek, szépek, de... Gondolkodtam, hogyan is tároljam őket. A KP tűim egy szép, lila bársonnyal mintázott pohárkában laknak, de azok nincsenek sokan, s könnyű a párokat megtalálni. Nem jó... Gumizzam össze őket? Fúúúj... Szalag? Macerás. Aztán jött az ötlet: már rég terveztem kötőtűtartót, de nem volt értelme, szépnek szép, de nem volt olyasmim, amit beletettem volna. Mostanáig.:)

Hosszú mese volt? Pedig csak ezt szerettem volna megmutatni:

Ma született, és imádom!:)))