2009. október 25., vasárnap

Lázas készülődés...:)

Sziasztok! Ti hogy álltok a Halloween-i előkészületekkel? Muszáj mutogatnom, mert most már kezdem úgy érezni, hogy jól haladunk!:))) Az őszi szünet megdobta a hangulatomat, s több időt sikerült varrással töltenem. Persze még így sem eleget, hiszen van jónéhány holmi, ami még a varrós asztalomon tornyosul... Mindegy, ami készen van, mutatom.:))) Idén kölyökbuli lesz nálunk, csajbulival egybekötve. Ez annyit jelent, hogy mi, anyukák vigyázunk a gyerkőkre, míg ők bulizgatnak, sötétedés után pedig kocsiba pattanunk, és meglátogatjuk az apukákat, akik remélhetőleg addigra már várják az aprókat a teli cukrostálakkal.:))) Tehát, most először a gyerekek kiabálhatják majd, hogy "Cukrot, vagy csalunk!":))) Már nagyon izgul a csapat, s én is, remélem, nagyon élvezni fogják, mert ez a nap csak róluk szól majd. S persze rólunk csajokról, meg a sütőtökös brownie-ról, a forró csokiról pillecukorral, s hasonlókról.:))) Mivel lesz Trick or treat, kell szütyő is az édességnek, ez ugye egyértelmű. Ők készültek.:) Azt a csekélyke másfél kiló cukorkát már szétosztottam a szatyrokban, jövőre, azt hiszem, nagyobbakat varrok.:DDD S íme a többi apróság, amik már készen vannak. Múmiafej-kínáló, szemgolyós szedőkanál, világítós csontvázlegény plasztikra (Teca, lécciiii, írd meg, hová utaljak, mert leég a képemről a bőr! Kösziiii!), candy corn gombok, pár papír cucc... Megmutatom, milyen őszi képet rajzolt nekem Barni. Madárijesztő, tökök, varjúk, kukoricamező... Anyja fia.:) Fimóztam egy kicsit ma reggel (miután Jen-dög fél hatkor felkeltett, grrrr....), már Karácsonyra készült ez-az: Ő pedig a remélhetőleg a héten elkészülő kötőtűtartóm dísze lesz a tervek szerint.:) Végül az ígért kendő, már amennyire ebben az időben sikerült fotózni... Az első Ishbel, de nem az utolsó.:) Sajnos azonban brutális méretű lett, így csak teljesen magamra tekerve tudom hordani, viszont isteni meleg.:) Jó készülődést!:) Vica

10 megjegyzés:

  1. Nalunk is imadtak a kolkok a Halloweent, de itthon nem tudom hogy csinaljuk a trick or treat-elest. Gondoltam, hogy a szomszedoknak adok edesseget es elore ledumalom veluk, hogy a gyerekek mennek:-) ill gyerek bulit szervezek, de akkor megint hogy kapnak edesseget:-) Bar lehet, hogy ha kapnak egy taska edesseget, akkor megsem lesznek rossz kedvuek:-)
    Nagyon tetszik, amiket csinaltal es most jo kis munkahangulatom lett nekem is.

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Isteni hangulat lehet nálatok Halloweenkor!
    És hát a kendőd igazán nagyon különleges lett!

    VálaszTörlés
  4. fantasztikus dolgokkal készültél:o))) az a múmia kínáló isteni ötlet:o) biztos nagyon fogja élvezni az aprónép;o)
    Barni rajza írtó jó! Bence is imád rajzolni, majd fotózok én is
    fimók nagyon szuperek, te miben tárolod őketmiután kikerülnek a gyári csomagolásból???
    Ishbelre irigy vagyok, elkérhetném a mintáját? nagyon örülnék neki, köüszi előre is
    én ilyen megoldással egy újabb Travelling womant szeretnék kötni, hogy a sáltest átmenetes fonal, a csipke sima, a Tied nagyon jó lett, megerősített az elképzelésemben:o)))

    VálaszTörlés
  5. Jó ötlet ez a buli!
    Tuti élvezni fogják a csöppségek :)
    A fimoid szuperek :)

    VálaszTörlés
  6. Vica, ezek tuti dolgok nagyon! Biztosan jól fog sikerülni! Idén lájtosra fog sikeredni nálunk, de jövőre már nagyon fogok készülni.

    A fimok is nagyon ötletesek lettek. Lophatom az ötletet?

    Timi, én simán becsomagolom szorosan folpackba, nemrég vettem elő, és nem száradtak ki.

    VálaszTörlés
  7. jaj, nagyon jól!
    végre még valaki, aki szereti a halloweent!
    nagyon jó dolguk lesz a gyerekeknek :D

    VálaszTörlés
  8. Köszi, Lányok!:)
    Timi, mindjárt felteszem neked multira.;)
    Melinda, persze, hogy lophatod!:D

    VálaszTörlés
  9. Vica, angyal vagy, köszönöm szépen!:o)))

    VálaszTörlés
  10. Csodás ez a meleg csoda.Pont időben készült el hallowenkor már használatba is veheted.Kicsit sárgulok))Nagyon vidám dolgokat remekeltél a bulira készülödve.

    VálaszTörlés