2007. augusztus 4., szombat

Ady

Írhatnékom van... Meg jókedvem.:)) Írok nektek hát, most Adyról. Főiskolás koromban a kollégiumban, a szobám falát az ő plakátja díszítette. A Veres Pálné utcai Ady-múzeumból szereztem, szerettem ott lenni... Összebarátkoztam a nénivel, aki vigyázott az ereklyékre, tőle kaptam a plakátot. Barangoltam a lakásban, éreztem a hangulatát... Ott élt Csinszkával, élete utolsó másfél évében. A középiskolás éveim alatt rengeteg szavalóversenyen részt vettem, sokat megnyertem. Ady versekkel, vagy Radnótival. Sokan kérdezték már tőlem, miért szeretem őt annyira. Anyukám mindig csak azt mondta, ha szóbakerült (már nem hozom szóba), "Vérbajos volt". Ezt úgy, mintha ez elmondana mindent róla, megvetően... Igen, az volt. Nekem mégis a legnagyobb költő, akinek a verseit már középiskolás koromban faltam, akinek a szenvedélyessége, kiismerhetetlensége, végletessége, intellektusa magával ragadott és ragad most is. Szeretem a verseit. Az egyéniségét. Szeretem, hogy sokféle... Szeretem, hogy tud nagyon szelíd lenni, nagyon kegyetlen, nagyon lázadó, nagyon megtört. Szeretem, hogy nem könnyen érthető. Olyan sok gondolata van, amit már én is megfogalmaztam magamban, rég, kevésbé szépen ugyan, de azt... Szemezgetek kicsit, a kedvenceimet, tőle. "Góg és Magóg fia vagyok én, hiába döngetek kaput, falat. S mégis megkérdem tőletek: Szabad-e sírni a Kárpátok alatt?" "A lelkem ódon, babonás vár, Mohos, gőgös és elhagyott. A két szemem ugye milyen nagy? És nem ragyog, és nem ragyog... ... Csak néha, titkos, éji órán Gyúlnak ki e bús, nagy szemek. A fehér asszony jár a várban, s az ablakokon kinevet." "Meg akarlak tartani téged, ezért választom őrödül a megszépítő messzeséget..." "Van valakim, aki Minden, aki elhagy, aki itthagy. Páris, Páris, állj elébe, térítsd vissza, ha lehet. Állj elébe, s mondd meg néki, hogy én fiad vagyok, Páris. Elűzötten, száműzötten, messze tőled. De fiad. Mondd meg néki, hogy te küldted magad helyett bús fiadnak. Kis szerelmét az életnek, ne vegye még tőlem el... Élni, élni be jó volna, ámulni még. Páris, Páris, üzend meg a leányodnak: hogyha elmegy, meghalok." "Tavasz van itt a Duna-tájon, És én olykor vért köhögök Szép itt az élet, csupa álom. ... A lelkem még ronggyá-szedettebb, Testem röpítné könnyű szél Hádész felé. És, és: szeretlek." "Kúnfajta, nagyszemű legény volt, Kínzottja sok-sok méla vágynak Csordát őrzött és nekivágott A híres magyar Hortobágynak. Alkonyatok és délibábok Megfogták százszor is lelkét, De ha virág nőtt a szívében, a csorda-népek lelegelték. Ezerszer gondolt csodaszépet, Gondolt halálra, borra, nőre, Minden más táján a világnak Szent dalnok lett volna belőle. De ha a piszkos, gatyás, bamba Társakra, s a csordára nézett, Eltemette rögtön a nótát, Káromkodott vagy fütyörészett." "Ballagtam éppen a Szajna felé, S égtek lelkemben kis rőzse-dalok: Füstösek, furcsák, búsak, bíborak, Arról, hogy meghalok." "Add nekem a te szemeidet, Amelyek ölnek, égnek, vágynak, Amelyek engem szépnek látnak." "Mikor elhagytak, Mikor a lelkem roskadozva vittem, Csöndesen és váratlanul Átölelt az Isten." "Lámpás volt reszkető kezemben, És rongyolt lelkemben a Hit S eszemben a régi ifjúság. Éreztem az Isten-szagot S kerestem akkor valakit." "Simogass csak, olyan jó a kezed... Megint búcsúzom, megint elveszett A gőgös Ady minden dacos gőgje. Életemen fél-versek szemfedője, Hazug csókok emléke ajkamon. Simogass csak, olyan jó a kezed, Úgy bánom már sok ölő, makacs harcom, Simogasd meg ráncos, vén gyermek-arcom. Feddj meg búsan, hogy én rossz, elveszett Szegény ördög csak későn találtam meg Te becéző, simogató kezed. Mikor talán már minden elveszett, Sok jóságomból nem maradt meg semmi, És nem tudom már magamat szeretni. De itt van, és olyan jó a kezed." "Nem tudom, miért, meddig Maradok meg még neked, De a kezedet fogom És őrizem a szemedet." "Mikor mindenek vesznek, tűnnek, Tarts meg tegnapnak, tanuságnak, Tarts meg csodának avagy bűnnek." Még nincs vége. Nincs itt minden kedvencem. Még ízelítőnek is kevés... Lesz még egy írásom róla. S egy másik bejegyzésben írok majd Radnótiról, a másik kedvencemről is...

6 megjegyzés:

  1. Szia Vica, nekem is a legkedveltebb költőm Ady :o)))Régen sokat olvasgattam a verseit...elő is keresem a kötetét...
    Szecsi

    VálaszTörlés
  2. köszi, olyan jó volt olvasni! imádom Adyt, ő nekem a legleg és József Attila :)

    VálaszTörlés
  3. Szia Vica, én is voltam néhányszor az emlékmúzeumban. Nagyon érdekes volt ott járkálni a bútorai között, nézegetni a tárgyakat, amiket használt.
    Szerettem a verseit.

    VálaszTörlés
  4. Régen /középsuliban/ nem szerettem Ady verseit. Talán mert kötelező volt. De aztán kis idő elteltével megértettem, és megszerettem. És azóta van pár kedvenc is. Olyan szívbe markoló, és igaz...

    VálaszTörlés
  5. Előlegbe egy kis Radnóti:

    Szél szánkázik a dombokon
    és itt teelőtted fodros a sár.
    Megértettél?
    Sár. Sár és gyűlölet van az alján
    minden csillogó, nagy szerelemnek.

    VálaszTörlés
  6. Meg mégegy:

    féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod
    íze helyett és nem jön az álom, az enyhetadó, mert
    nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár.

    VálaszTörlés