2012. december 2., vasárnap

Manó

Bemutatom nektek Manó kutyát:


Meséltem már, hogy aznap találta egy fiatal lány, amikor Jen kutya meghalt, és elvitte a gyepmester? A rendelőben találkoztunk, még nem tudtam, hogy a Kislány menthetetlen... És azt, hogy olyan érzésem volt utána, hogy nem véletlenül volt ő akkor ott? Hogy Jen (vagy egy felsőbb erő, nem tudom, az ember nagyon kapaszkodik mindenbe, ha elveszít valakit, akit szeret...) küldte nekünk, és haza kellett volna hoznom? Zaklattam eleget a gyepmestert, a menhelyet, akit elértem, hogy vigyázzanak rá, hogy ment-e érte gazdi, hogy rendben van-e...
Aztán megláttam a Lelencnél egy szettergyereket. Nyolc hónapos angol szetter kisfiú, akit elhagyott a gazdája... Kísértésbe estem. Volt már szetterem, egy kislány, Gréti... A Lelenc elnöke egy angyal, azt mondta, nekünk adja őt, sőt, cserébe bevállalják Manót (aki ekkor még csak a Barna Kutyi volt nekünk).
Megbeszéltük, hogy múlt szombat reggel elhozom Manót, és viszem őt Pestre, a Kisszettert pedig elhozom. Aztán az élet közbeszólt, vagy megint a felsőbb hatalom... Barni megbetegedett péntekre virradóra, így nem tudtunk elmenni Pestre. Úgy gondoltam, mivel Manó karanténja éppen lejárt, szombaton megnézem őt a menhelyen. Iszonyúan nézett ki.... A három héttel azelőtt még jó húsban lévő, jókedvű kutya csontsovány volt, és rettegett. Olyan hasmenése volt, amilyet még nem láttam. Nem tudtam otthagyni... Hazajött velem, és úgy gondoltuk, egy hetet itt lesz, biztonságban, majd e hét végén elintézzük a kutyacserét.

Ugye kitaláljátok, mi történt?:)

Pénteken felhívtam Annát a Lelenctől, hogy ne haragudjon, de már nem tudjuk adni őt, és nem tudunk másik kutyát nevelni helyette. Ahogy Barni mondta, nem engedhetjük, hogy megint csalódjon...

Így lett nekünk Manónk.


Manóról tudni kell, hogy szép. És okos. Két nap alatt megtanulta az "Ül!" parancsot. Ugrabugra, mint egy kiskecske, de ha szólok neki, rohan hozzám, és azt sem tudja, mit tegyen, csak szeressük. Gyönyörű szeme van, és amikor le akarom parancsolni a kanapéról, simán eljátssza a kivert kutyát, akit a gazdi persze végül enged a kanapén heverészni... El sem mozdul Barni mellől, és partner minden csínytevésben. Már visszaszedett egy kis súlyt, és a pocakja is rendben van. Napról napra jobban kinyílik, figyelmes, okos, megfelelni vágyó nagykamasz. Szeretjük. Jaaaa, és nagy macskabarát, Mici cica a nap részét mellette/hozzá dörgölőzve tölti.:)

Így telnek a napok, békességben, selymes kutyafüleket simogatva. Csak Jen hiányzik nagyon.




4 megjegyzés:

  1. Édes....és olyan jók a fotók is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye?:) Kis ugrabugra lökött mamlasz.:)

      Törlés
  2. Gratulálok az érző szívű, nemes lelkű kisfiadhoz! Egyszerűen megfogalmazott egy mély igazságot a felelősségről és az elkötelezettségről...
    Megdöbbentő, mit művel a kiszolgáltatottság, a stressz egy kutyával (bármilyen élőlénnyel). De jó, hogy Manó otthon lehet nálatok! A cicáról is tudja, hogy családtag. :)) Gyönyörű szeme van. Sok-sok boldog évet együtt egészségben, szeretetben, ezt kívánom! :)
    Luca

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Luca, köszi!:) Nagyon szeretem ezt benne, olyan gondoskodó kicsi fiú...
      Mancsi már két kilót hízott.:) Ma már Cijj cicával is volt nózipuszi, ami pedig nagy dolog egy öt éves mogorva kandúrnál. Boldog kutya lett, és nagyon figyel ránk. Olyan jó ránézni, mikor Barnival van, szívmelengető...
      Köszönöm, remélem, hogy minden-minden rendben lesz vele még sok-sok évig.:)

      Törlés