2010. június 10., csütörtök

Rozi

Rozi kutyát a hatos úton szedtem össze, úgy egy hónapja, a négysávon az egyik belsőben. Vasárnap reggel volt, elugrottunk a Tescoba, nyugodt napot terveztünk... Nem az lett.:) Odaszaladt a kocsihoz, ahogy megálltam, és csak egyszer kértem, hogy hopizzon be az anyósülésre, már bent is volt. Csupa sár és víz kicsi lány... Elindultunk a menhely felé. Az út úgy telt, hogy miközben kicsi fiam a hátsó ülésről folyamatosan nyomta a "vigyükhazaanyavigyükhazaaaa, nevigyükaMisináraaaaa" dumát, a kislány folyamatosan nyalogatta a kezemet, lábamat, amit elért. Hát lehet ennek ellenállni?:) Már majdnem a menhelynél voltunk, mikor megfordultam.... Így voltunk a hazaérkezés után másfél-, a fürdés után egy órával: .. s ez így ment egész nap. Kölykök rohangáltak, nyomukban ügetett Rozi kutya, szájában labdával, vagy éppen a frissen lopott legó klónnal.:) Aztán, amikor rálépett a Köztársasági Löveghajóra, kizárták a szobából. Az ajtó előtt fekve, rendkívül bánatos tekintetét a kilincsre függesztve, nyüszítve várta, mikor engedik be.:))) Persze elég hamar beengedték.:) Egyetlen dolog vetett árnyékot az ittlétére, nevezetesen Szilveszter, azaz Cila, a macskám. A rémmacska, aki kétszeresére fújta fel magát, ijesztően morgott, köpködött és kapkodott, majd az ágy alá menekült a kutyalány elől, aki pedig nem akart mást, mint barátkozni. Lehet, hogy inogni érezte parancsnoki rangját, amit Jen kutyám sosem veszélyeztet?:) Ki sem jött az ágy alól, míg itt volt Rozi. Délutánra letisztult előttem, hogy nem maradhat, sem a kutya itt a panelben másodikként, sem a macska az ágy alatt. Este elvittük a menhelyre, Barni sírt, Rozi remegett, én szégyelltem magam... Bekönyörögtem egy kinti kennelbe, az addig ott lakó két rosszarcú németjuhász kant pedig egy belsőbe. Nagyon rossz volt otthagyni. De biztos voltam benne, hogy van gazdája, s abban is, hogy megtalálja... Csak egy éjszakát kellett a zárkában töltenie. Másnap reggel csörgött a telefonom, az egyik gondozó kérdezte, adhatja-e a gazdáját.:) Nyitáskor már a kapuban toporgott a kicsi lányért...:) Egy éves, a kertből szökött ki valahogy vasárnapra virradóra, s van két kisgazdija, akik imádják.:))) Remélem, soha többet nem kerül ilyen helyzetbe, sem ő, sem a családja. Ja, és talán Cila sem. Bár ez utóbbi korántsem biztos...:))))

6 megjegyzés:

  1. Olyan jó érzés, hogy vidám lett a végkifejlet! Jó, hogy így döntöttél! :o)

    VálaszTörlés
  2. Megható, szép történet volt. :) Csodás, hogy megmentetted, és az is, hogy meglett a gazdája. :)

    VálaszTörlés
  3. Ó de jól alakult minden! Én is köszönöm neked a gazdája nevében is!

    VálaszTörlés
  4. Jó volt olvasni ezt a kis történetet!

    VálaszTörlés
  5. Szép, valóban.
    Megítélésem szerint azonban nem kizárólag az állatokért vagyunk felelősek, nem csak az ő sorsuk, érzelmeik, barátságok az, amivel visszaélhetünk. Léteznek emberek, akik apukák, anyukák, testvérek, barátok és még sok mindenki.
    Ajánlott irodalom a Kis Herceg...

    VálaszTörlés
  6. Örülök, hogy megkerült a gazdi :)

    VálaszTörlés