Bitterroot reloaded

Új képek, újrablokkolva, jócskán megkésve, Nönének.:)

Rozi

Rozi kutyát a hatos úton szedtem össze, úgy egy hónapja, a négysávon az egyik belsőben. Vasárnap reggel volt, elugrottunk a Tescoba, nyugodt napot terveztünk... Nem az lett.:) Odaszaladt a kocsihoz, ahogy megálltam, és csak egyszer kértem, hogy hopizzon be az anyósülésre, már bent is volt. Csupa sár és víz kicsi lány... Elindultunk a menhely felé. Az út úgy telt, hogy miközben kicsi fiam a hátsó ülésről folyamatosan nyomta a "vigyükhazaanyavigyükhazaaaa, nevigyükaMisináraaaaa" dumát, a kislány folyamatosan nyalogatta a kezemet, lábamat, amit elért. Hát lehet ennek ellenállni?:) Már majdnem a menhelynél voltunk, mikor megfordultam.... Így voltunk a hazaérkezés után másfél-, a fürdés után egy órával: .. s ez így ment egész nap. Kölykök rohangáltak, nyomukban ügetett Rozi kutya, szájában labdával, vagy éppen a frissen lopott legó klónnal.:) Aztán, amikor rálépett a Köztársasági Löveghajóra, kizárták a szobából. Az ajtó előtt fekve, rendkívül bánatos tekintetét a kilincsre függesztve, nyüszítve várta, mikor engedik be.:))) Persze elég hamar beengedték.:) Egyetlen dolog vetett árnyékot az ittlétére, nevezetesen Szilveszter, azaz Cila, a macskám. A rémmacska, aki kétszeresére fújta fel magát, ijesztően morgott, köpködött és kapkodott, majd az ágy alá menekült a kutyalány elől, aki pedig nem akart mást, mint barátkozni. Lehet, hogy inogni érezte parancsnoki rangját, amit Jen kutyám sosem veszélyeztet?:) Ki sem jött az ágy alól, míg itt volt Rozi. Délutánra letisztult előttem, hogy nem maradhat, sem a kutya itt a panelben másodikként, sem a macska az ágy alatt. Este elvittük a menhelyre, Barni sírt, Rozi remegett, én szégyelltem magam... Bekönyörögtem egy kinti kennelbe, az addig ott lakó két rosszarcú németjuhász kant pedig egy belsőbe. Nagyon rossz volt otthagyni. De biztos voltam benne, hogy van gazdája, s abban is, hogy megtalálja... Csak egy éjszakát kellett a zárkában töltenie. Másnap reggel csörgött a telefonom, az egyik gondozó kérdezte, adhatja-e a gazdáját.:) Nyitáskor már a kapuban toporgott a kicsi lányért...:) Egy éves, a kertből szökött ki valahogy vasárnapra virradóra, s van két kisgazdija, akik imádják.:))) Remélem, soha többet nem kerül ilyen helyzetbe, sem ő, sem a családja. Ja, és talán Cila sem. Bár ez utóbbi korántsem biztos...:))))

'A' porcelán.:)

Ezer éve vágytam rá. Elegáns, mégis rusztikus, finom, visszafogott. Gyönyörűséges. Már az enyém, mindenestül.:)

A lakberendezés és én :)

Kissé átalakítottam a lakás színvilágát. Visszaszorult a piros és a sötét színek, helyükre mályva került és türkiz. Hm, izé, az igazság az, hogy minden festhető tárgyat, amit sikerült a kezembe kaparintanom, türkizre festettem az utóbbi időben.:))) Most már érzem, hogy elég lesz, de olyan nagy a kísértés....;) Tovább nem halasztom, jöjjenek a képek, hogy lássátok, meddig is fajulhat egy szenvedélybetegség!:)

Először is, az ebédlőasztal. A tálca nemrégiben még piros volt, de hol van már a tavalyi hó...;) Ámokfutásom áldozata lett a tálalószekrény is... És a nappali szekrénysora.:) Sok éve drága nagyapám készítette nekem ezt a tükrös szekrénykét. Akkor még fehér volt... Most a hímzős dolgaimat rejtő kis komód tetején találta meg a helyét, mellette a nagyszüleim esküvői fotója... Olyan gyönyörűek... Mázolmányaim a könyvespolcon... Közelebbről: Varrásilag sem tudom meghazudtolni a szenvedélyem: ...bár ebben az ügyben mentségem is van: egy ZÖLD, dinnyés neszi, amiben sehol egy csepp türkiz árnyalat, de még mályva sem... Legközelebb fotózom, most a táskámban lakik... Hmmmm, a _türkiz_ táskámban!:)))

Ovis ballagás

A hét legfontosabb eseménye az volt, hogy kicsi fiam elballagott az óvodából. Kemény volt nagyon, ének, puszik, óvónéni-ölelések, meghatottság, ájtatos csend, hüppögés innen-onnan, Barni belekukkant a tarisznyájába, felkiált:

- Klári néniiiii, megehetem a pogácsát?:)))

Erről jut eszembe az a sztori, amikor március elején kokárdát vettünk az egyik üzletben. Tavaly sokat beszélgettünk az ünnepről, akkor a kokárdát csak áprilisban tudtam leimádkozni róla... Azt hittem, emlékszik... Hát nem.:) Álltunk a pénztárnál, mögöttünk tömött sor, Barni megszólal:

- Anya, mikorra is vesszük a kokárdát?

- Március 15-re.

Anya ellágyulva néz érdeklődő, okos kicsi fiára, aki ekkor, minden illúziót lerombolva, fennhangon:

- Igggeeeeen, már emlékszem! Tudod, mi lesz akkor, anya? A Bakugan szörnyfutam!

Hááááát, majdnem elsüllyedtem...:) A jelenlévők viszont igen jót derültek.:)

Bitterroot

Sziasztok!

Végre van időm egy kicsit ideülni... Sok dolog történt az utóbbi időben, nem maradt energiám a blogra, és sajnos az alkotásra sem... Nem sok dolog készült, de néhány képet azért mutatok. Melinda, figyelj!:)))

Talán az egyetlen munkám hosszú ideje ez a kendő, a legkedvesebb türkizszínű lace gyapjúmból. Csuda puha lett, könnyű és légies, bár hatos tűvel nem is csoda.:) Kicsit nyúzott a képen, jól a nyakamba tekertem, majd újrafotózom szépen blokkolva. Blokkolásról jut eszembe: fordítva csináltam, mint a tervező. Mármint nem a ráhajtásos részt húztam ki, hanem a levélcsúcsokat. Tudom, a képen ebből semmi sem látszik...

Folyt. köv.:)